hypebeast

Transzszilvórium-Hungaricum

Oktober 23-i eseményeket én meg kisebb csapatom, tudni illik az egyetemisták akik a nyugati világban nagy forradalmárnak számítottak a húszadik században, szóval így páran figyelgettük az eseményeket. Se Orbánra, se Gordonra nem voltunk túl kíváncsiak, ezek a demokraták meg hát jámbor népek nem szítottak semmi féle nagy botrányt - nem e? - ígyhát kellemes ünnepnapként tel el ez is, emlékztett minket arra hogy itt a hosszú hétvége.

Egyetlen olyan dologvolt amire felkaptam a fejemet, de azt is az origon néztem.

"Éles kulturális fordulat a Jobbik Bródy Sándor utcai rendezvényén: Illyés Gyulától olvas fel egy verset a tíz perce még mocskos zsidózó tömegnek az első felszólaló, Farkas Gergely jobbikos képviselő."

A tv macit annó a fradista bal közép gyújtotta fel. Én meg apámban hiszek és a lézersugárban, adatna meg hogy a fegyver haláláról is így vélekedjek...

Kiegészítés: Néha feltolom a képemet, hogy nekem is legyen okom köpködni - az Amerika Népszavára, most tessen azt gondolni amit ezután gondolni kell, egy nagyon rövidke tulajdonképpen rohadt lényegtelen cikket találtam arról hogyan tolmácsolták külföldön ezt az egészet -legyinkább sehogy-és boldog kommentáradatokat arról milyen jó hogy végre észreveszik külföldön Orbánia csalásait..........

SO HARDCORE.

 

 

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG