hypebeast

Fogyi-Napló

Negyedik rész

Talán felesleges, még csak meg is említenem, hogy csufondáros véget ért a cülöibátusom, amit közel egy héttel ezelőtt ígértem be magamnak de! télleg nem iszok. És három napig nem gyujtottam rá, ilyen nem történt évek óta, nagyonnagyon büszke vagyok magamra. És a következő jó hírrel álhatok elő, szerintem komolyabban elgondolkodok azon, hogy az előző fogyi-naplókat összevetve kidobok egy diéta programot Jensupdate néven, ugyanis (nagynagynagy tapsot)
FOGYTAM 3 KG! 1 HÉT ALATT!
Nem család nem ámítás, már akinek ugyanis lelkesen kapom az üzeneteket, bejegyzéseket, hogy lopok más oldalakról, kedvencem reggel érkezett a chatbe, hogy "fake vagyok" azaz nem is létezem. Lol néven természetesen nagy pacsi LOL! kikerültél egy nemlétező bloggerina főoldalára ugyanis. Én tényleg nem értelek titeket a gyanusitgatás még elmegy, mert azt ugy szarom le ahogy van bebizonyítani nem tudjátok, mert egyszerűen nem igaz. De hogy nem létezem?
Fél mondatodbol leszüröm kicsiszivem, hogy valami kisvárosi "szarházi" vagy, akivel nagyon nagy problémák lehettek kamaszkorában, talán még gyerekszobája sem volt, és további bonyolultabb pszichologiai fejtegetéseket is tehetnék,de nem merek mert ha felszakítom valamelyik sebedet (előre látom nekem az lesz hogy ehe 18 éveskoromban 60 kgt nyomtam)(mostmár csak 58-59 :P) brutálisan sok, és otvar, és ostoba hozzászolást kapnék tőled/tőletek. Ne utáljatok ha már itt vagyok szeressetek, de fefoghatnátok egy kicsit nyiltabb Gossip Girlként is akkor... de lehet ti még neki is írnátok, hogy "fake vagy"...

Nagyon félek viszont a jojo efektustól, ezért kondibérletet váltottam hogy visszatérjek a jó öreg kardiogépek, haspadok, és segg-mutálok közé. Azért segg-mutálok mert olyan rövid idő alatt, és olyan drasztikus változtatásokat érsz el vele a hátsód kapcsán, hogyazmármutáció. Hogyhogyohgy. Nagyon sokat használom ezt a szót nem gondoljátok? :(
Nem kell foglalkozni az áll hisztijeimmel.
De előbb mivel a jojorol prédikáltam, hát nemtudom tegnap örömömben bezabáltam a kínaiban, este meg magamba töptem egy burger king menüt, hát izé, megirom ezt, meg a DIY-t, pár e-mailt és szerintem elmegyek futni egyett, van egy nagyon szép ösvény, ami direkt erre van kijelölve, még táblák is vannak ahol megálhatsz és elvégezheted a rajta lévő feladatot. Köpök rá, mert semmit sem ér a 10 felállás.

Bocs a sok félredumálástól, olyan reggel van hogy nem tudok se szarkasztikus, se vulgáris lenné de a lényeget asziszem' leirtam. A továbbiakban főleg az edzőtermekre fogok koncentrálni :-)
http://data.whicdn.com/images/26353278/tumblr_m1qa8vxwml1r97raro1_500_large_197492511_large.jpg

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG